Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium

E-napló

Adja meg felhasználónevét és jelszavát

belépés

Facebook

Iskolai rendezvények és események képekben

belépés

Tankerület

4026 Debrecen, Kálvin tér 11.Tel.: +36 52 550 205

részletek

Tanyán

2025. május 22-én iskolánk 8. osztályos tanulói és kísérő pedagógusai Milbik István tanár bácsi tanyájára látogattak el. A reggeli út autóbusszal történt Létavértesre, majd szekérre ültek, ami elvitte őket a program helyszínére.
Szerencsére az időjárás is nekik kedvezett. Miután megérkeztek, közösen megfőzték a finom ebédet.
Ez idő alatt a bátrabbak lovagoltak, a többiek beszélgettek, hintáztak, sétáltak vagy gyógynövényeket gyűjtöttek.
Ebéd után egy kis tombolasorsolás következett, majd Pista bácsi meglepetése a ballagó diákoknak és pedagógusaiknak: a természeti helyhez illően mindenk i egy madárka formájú körtemuzsikát kapott ajándékba, amit rögtön meg is szólaltatott.
Végül "tűzijátékkal” zárták a napot és az együtt töltött iskolás éveket.
Köszönjük István bácsinak és a közreműködő pedagógusoknak ezt a fantasztikus napot!

Gyermeknap az óvodában

A közelgő Gyermeknap alkalmából óvodai egységünkben is megünnepeltük a legkisebbeket.
Játékos vetélkedők, ügyességi játékok, futó- és fogójátékok színesítették a programot, mely aszfalt rajzversennyel zárult.

Diákönkormányzati és Gyermeknap

2025.05.21-én Diákönkormányzati és Gyermeknapot tartottunk iskolánkban.
A reggel diákközgyűléssel indult, melyen a gyerekeknek lehetőségük volt az iskolai élettel kapcsolatos véleményüket, ötleteiket megosztani, a főigazgató bácsi és az igazgató helyettes nénik pedig válaszoltak a felvetésekre.
Az öteletbörze után következett a diákpolgármester-helyettes választás, mivel a posztot jelenleg betöltő Hankisz Jázmin hamarosan elballag. Oláh Anna és Vasas György tanulók kortesbeszédei után minden gyermek leadta a szavazatát és a rendkívül szoros küzdelemből végül Vasas György került ki győztesen. Szívből gratulálunk neki és eredményes munkát kívánunk az új diákpolgármester helyettesnek!
Utunkat ezután a Nagyerdő felé vettük, ahol közös bemelegítést követően következett a Stadion körüli futás, majd a kisebbeknek légvárazás és darts focizás, a nagyobbaknak pedig különböző sportolási lehetőségek kipróbálása.
A programot segítű kutyusok jelenléte és arcfestés is színesítette.
Kicsit fáradtan, de jókedvűen tértünk vissza az iskolába délután, amikor a gyerekek legnagyobb várakozására a fagyisautó is begördült az udvarra és mindenki felfrissíthette magát egy finom fagylalttal. Csodás, napsütéses és élménydús napunk volt!

Vendég

2025.05.15-én délután Radnóti Mónika volt a vendégünk.
Ő a Siketek és Nagyothallók Hajdú-Bihar Megyei Egyesületéből érkezett hozzánk és a kollégium hallássérült tanulóinak tartott foglakozást.
Ennek keretében az előadó bemutatta az egyesület tevékenységét, beszélt a kedvezményes üdülési lehetőségekről és a különféle szabadidős tevékenységekről.
Elmondta, hogy a szövetségben minden korosztály megtalálja a számára érdekes elfoglaltságot. A beszámolót ppt-vel tette színesebbé és jellel segítette a hallássérült fiatalokat.
A foglalkozás zárásaként egy szórakoztató logikai játékot játszott a gyerekekkel.
Tanulóink nagyon élvezték az előadást és az azt követő játékot. Köszönjük Radnóti Mónikának a tartalmas délutánt!

Mozgáskorlátozottak Egyesülete iskolánkban

Május 13-án a Mozgáskorlátozottak Hajdú Bihar Vármegyei Egyesületèt láttuk vendègül.
Az egyesületnèl jelenleg dolgoznak mozgás- látás- ès hallássèrült kollègák is, közülük ketten a mi intézményünkben tanultak.
A felső tagozatos gyerekek megismerkedtek a mozgássèrült személyek által használt eszközökkel, láthatták hogyan lehet a kerekesszèkből átülni egy szèkbe. A bátrak kipróbálhatták, hogy milyen èrzès a kerekesszèket irányítani, miközben bólyákat kell kikerülni.
Megtapasztalták hogyan lehet összekötött làbbal zsámolyon átlèpni, valamint járóbottal ès mankóval közlekedni.
A foglalkozás vègèn a gyerekek sok tapasztalattal ès színezővel gazdagodtak. Köszönjük ezt a fantaszikus érzéknyítő programot!

Sorversenyek

A tegnap délután sem telt el unalmasan iskolánkban: sorversenyeket szerveztünk a gyerekeknek Törökországból, Egyiptomból és Kárpátaljáról származó önkéntesekkel.
A kézműves sarokban színes pohárvázák és cicás könyvjelzők készültek – sok-sok mosoly és kreatív ötlet kíséretében.
Köszönjük szépen az együttműködést a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesületnek

XLI. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Verseny

ntézményünk hallássérült és beszédfogyatékos tanulói 2025. 05. 07. és 09. között részt vettek Kaposváron a XLI. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenyen.
A részvételt hosszas felkészülés előzte meg. Izgatottan érkeztünk meg a verseny helyszínére, ahol találkozhattunk az ország más pontjairól érkező, régen nem látott versenytársakkal.
A szervezők érdekes programokkal is színesítették az itt eltöltött időt. Első nap a Városházán volt az ünnepélyes megnyitó. Második nap, a versenyt követő délutánon Desedára utaztak a tanulók, ahol akadálypálya várta őket. A nap végi program egy hajókázás volt. Az esténkénti közös időtöltést társasjáték, filmvetítés és tánc is színesítette.
A verseny utolsó napján került sor az eredményhirdetésre, melyet már nagy izgalommal vártak a versenyző diákok és a kísérő pedagógusok egyaránt.
A hallássérült csapat a 2. helyen végzett, melynek tagjai:
Hankisz Jázmin 8.a
Vadász Melani 7.a
Vasas György 6.a
Csuka Lilla 5.a
Hankisz Jázmin 8.a osztályos tanuló különdíjat kapott csapatszervező munkájáért.
A beszédfogyatékos csapat 4. helyen végzett, melynek tagjai:
Baranyai Virág 8.b
Perge Nándor 8.b
Prém Ferenc 6.b
Gulyás Bors 5.b
Elfáradva ugyan, de élményekkel telve és új barátságokat kötve érkeztünk haza.
Köszönjük szépen minden pedagógusnak a felkészítést.
Gratulálunk a tanulóknak!
Reméljük jövőre is ugyanilyen lelkes csapatokkal vehet részt intézményünk a megmérettetésen.

Vendégségben

Intézményünk felső tagozatos diákjai különleges élményben részesültek: ellátogattunk a Debreceni Hajdú Táncegyütteshez, ahol egy izgalmas és tartalmas program keretében ismerkedhettünk meg a magyar néphagyományokkal.
A foglalkozás során betekintést nyertünk a hortobágyi pásztorvilág viseleteibe, majd egy érdekes ismeretterjesztő előadás után hajdúsági, mezőségi és gödi táncokat láthattunk.
A színvonalas előadást egy közös táncház zárta, amelyben diákjaink nagy lelkesedéssel vettek részt.
Hálásan köszönjük a lehetőséget és az élményt a Debreceni Hajdú Táncegyüttesnek!

Tánc világnapja

Május 8-án a tánc világnapjáról iskolánkban is megemlékeztünk.
Kollégista tanulóink egy jó hangulatú műsorral lepték meg társaikat, amiből egy szuper flashmob kerekedett.
Ez a műsor volt a bizonyíték arra, hogy 10 perc alatt is fantasztikus bulit lehet csapni!

Anyák napja

2025.május 5-én anyák napja alkalmából 1.a osztályos tanulóink két 6.b osztályos gyermekkel kiegészülve látogatást tett a Református Szeretetotthonban.
Az intézmény lakói részére kis műsorral és kézműves foglalkozással készültünk. A gyerekek szívhez szóló sorokat szavaltak és felcsendültek anyák napi dalok is.
Ezután közösen kézműveskedtünk, melynek során szép papírszív díszeket készítettünk.
A gyerekek és az idős lakók is jól érezték magukat a program során, sok szeretettel várnak vissza bennünket.
A következő tanévben is szeretnénk folytatni ezt a csodás hagyományt, mely a generációkon átívelő közös odafigyelésen és megbecsülésen alapszik és élményekkel gazdagított fiatalokat és időseket egyaránt.

Köz-Pont Ifjúsági Egyesület

Újabb közös programra került sor intézményünben a Köz-Pont Ifjúsági Egyesülettel.
A délután során először a májusfa állítás hagyományával ismerkedtünk meg, majd a fiúk közösen feldíszítették az udvar fáit, színes szalagokkal. Ezt követően kézműves foglalkozás következett. Ennek keretében a gyerekek origamit hajtogattak, gyöngy karkötőt és nyakláncot fűztek.
Ez idő alatt a csoport másik fele sportfoglalkozáson vett részt. A közös játék és alkotás során a kommunikáció nehezített volt a nyelvi, illetve hallási akadályok miatt, így az egymásra hangolódás és az érzékenyítés napja volt ez. Szeretettel várjuk a további együttműködést!

Húsvétra hangolódva

A Húsvétra hangolódó héten ovisaink szokásukhoz hűen, most is aktívak voltak.
Először ellátogattak az iskolai egység előkészítő első osztályába és bekapcsolódtak egy igazi tanórába.
Majd gyönyörűszép húsvéti terítőt és tojásokat díszítettek, végül pedig a Maci csoport által prezentált A nagy tojásfestő verseny című előadáson szórakoztak.
A legkisebbek képeivel kívánunk kicsiknek és nagyoknak Áldott Húsvéti Ünnepeket és kellemes pihenést a tavaszi szünetre!

Költészet napja

József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából intézményünkben idén is megrendezésre került a költészet napi szavalóversenyünk.
A rendezvényt az ének – zene szakkör tanulóinak és segítő pedagógusainak előadása nyitotta meg, melyben meghallgathattuk a költő Rejtelmek című versének megzenésített változatát.
Az éneklést a 8.a osztályos tanulók jelelése, valamint Végváriné Varga Izabella fagott játéka színesítette.
Ezt követte Papp Georgina színvonalas, a költő életét és munkásságát bemutató előadása illetve két lélegzetelállító óvodás produkció. Majd eljött a pillanat, amit mindenki izgatottan várt. Elkezdődött a versmondó verseny. A hetek óta tartó felkészülés meghozta eredményét. Színvonalas és szép előadásokat hallgathattunk meg. A zsűri tagjainak nem volt könnyű dolga. Hosszas tanakodás után végül megszületett az eredmény.
A díjazottak:
1-2. évfolyam:
1. Bodnár Szabolcs 1.b
2. Nyíri János 2.b
3. Nagy Péter Norbert 1.a
Különdíj: Ludányi Izabella 2.a
3-4. évfolyam:
1. Salánki Péter 3.b
2. Fejes Erik 4.b
3. Mester Marcell 3.a
Különdíj: Turró Noémi 4.a
5-8. évfolyam:
1. Balogh Krisztina 8.a
1. Fazekas Ádám 8.b
2.Tóth Zoltán 5.b
3. Sopronyi Dániel 7.b
Különdíj: Csuka Lilla
Rézműves Petra
Balogh Zádor
Gratulálunk a díjazottaknak! Jövőre is várunk minden kedves szavalót és érdeklődőt!
Köszönjük a szervezésben és a lebonyolításban részt vevő kollégák segítő közreműködését!

Föld napja

A közelgő tavaszi szünet miatt április 11-én tartottuk meg iskolánkban a Föld napját.
Ennek keretében a hozzánk járó kicsik és nagyok változatos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg a fenntarthatóság, a környezettudatosság, a tudatos vásárlás és a környezetvédelem fontosságával.
Volt itt minden ami a Föld javát szolgálja, hogy csak párat említsünk a kreatív feladatok közül: gyorsasági szemétgyűjtés, fűszernövény ültetés üres tejfölös pohárba, szelektív hulladékgyűjtés sok mozgással és zenével, no meg rejtvényfejtés.
Ez a programunk minden évben óriási sikernek örvend, így volt ez idén is: nagyon élvezték diákjaink a játékos feladatokat.

Állatbarát

Április 10-én az Állatbarát EGYMI címnek köszönhetően iskolánkba látogatott Léczfalvi Kinga, Pollyval (a nagy fekete kutyával) és Owennel (az agámával).
Két foglalkozást az óvodában, kettőt pedig az általános iskolában tartottak. Mind az ovisok, mind az iskolások nagyon élveztèk a foglalkozásokat.
Köszönjük Kingáéknak a felejthetetlen délutánt!

Vendégek

A Köz-Pont Ifjúsági Egyesület külföldi, többségében magyar ajkú fiatal felnőttjei látogattak el iskolánkba.
Míg alsó tagozatos kollégista tanulóink kézműves alkotások készítésébe vonták be vendégeinket, addig a felső tagozatos gyermekek sport foglalkozáson vettek részt. A bátrabbak angolul próbáltak beszélgetni a magyarul nem beszélő, külföldi fiatalokkal.
Örömünkre szolgált a közös tevékenység!

Egészség nevelés

Iskolánk tanulói a tegnapi napon egészségneveléshez kapcsolódó foglalkozáson vettek részt.
A gyermekek játékos programok keretében ismerkedtek meg az egészséges táplálkozás alapjaival.
Aszalványokat, magvakat és müzlit kóstoltak, miközben játékos feladatok segítségével, nagyszerű élményeken keresztül tanulták meg, miért fontos az egészséges életmód.

Labdarugó mérkőzés

A hétvégén óriási élményben volt részük a DVSC Különleges Akadémián futballozó diákjainknak.
Tanulóink a 2025.04.05-én, szombaton este megrendezésre került DVSC-DVTK labdarúgó mérkőzésen vezethették fel mindkét csapat játékosait a pályára, a kezdő sípszó előtt.
A gyerekek szerencsét hoztak a csapatnak, a keleti rangadó ugyanis 4-1 -es eredménnyel végződött, a hazai csapat javára.
Kis diákjaink életre szóló élménnyel gazagodhattak!

Érzékenyítő program

A 7. ès 8. osztályos tanulóinkkal befejeződött a látássèrülèssel kapcsolatos èrzèkenyítő programsorozatunk.
Az informatív délután során a gyerekek felelevenítettèk az előző èvben megszerzett tudásukat, ès új ismeretekre is szert tettek: szituációs játèkban kipróbálhatták hogyan lehet egy látássèrült szemèlynek segíteni, és megismerkedtek a látássèrültek által használt okostelefon különböző funkcióival, mint a szöveg felolvasás ès a pènz felismerès.
A Braille írással már az előző tanèvben is találkoztak, ezúttal vendègünk Baranyai György -fogyatèkosságügyi tanácsadó- minden gyerek számára elkèszített egy nèvjegykártyát, amit a tanulók hazavittek emlèkbe.
Kónya Judit - a Hajdúsági Vakvezető ès Segítőkutya Kèpzèsèrt Alapítvány képviseletében - a vakvezető kutyákról osztott meg információkat. Termèszetesen most is elkísèrte Alex kutya. Köszönjük a közreműködőknek a tartalmas délutánt!

Tüdérkör Alapítvány

A mai délután a Tündérkör Alapítvány elnöke, Tóth Ferenc látogatta meg a kollégista tanulókat. Megosztotta velünk életének történetét, jó és rossz tapasztalatait. Mesélt a gyermekkori traumákról, a fiatalkori rossz döntésekről. Arról, hogyan vett új irányt az élete, miként vált számára fontossá a tanulás, mely megváltoztatta az életét. Azóta a Tündérkör Alapítvánnyal töretlen erővel és lendülettel segítik a 16 év alatti, fogyatékossággal élő, sérült és elesett gyermekeket nevelő családokat. Az elnök a gyerekek feltett kérdéseire is nagy szeretettel válaszolt. Sőt! A legügyesebbek még ajándékot is kaptak. Köszönjük szépen Tóth Ferencnek a tartalmas délutánt és azt, hogy elfogadta a meghívást!

LEARE nyelvi tolmácsszolgálat

Kollégumunkban ma a LEARE Jelnyelvi tolmácsszolgálatot láttuk vendégül. A hallássérült tanulók megismerhették a tolmácsszolgálat szolgáltatásait, működését. Rengeteg információval lettünk gazdagabbak. A program szervezője, a SINA alelnöke - Radnóti Mónika -közös játékra hívta a gyerekeket és a rengeteg nevetéstől hangos volt a kollégium. Köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget és az élményt!

Tavaszváró buli

Március 26-án iskolánk Diákönkormányzatának szervezésében ismét megrendezésre került a már hagyományos Tavaszváró buli, amelyen a 4. osztálytól 8. osztályig vehettek részt a tanulók.
A rendezvény egyik különleges eleme volt, hogy minden évfolyam újragondolt formában adta elő a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt. A gyerekek hihetetlen kreativitásról tettek tanúbizonyságot: volt, aki jelnyelven tolmácsolta a dalt, míg mások közös énekléssel készültek. A műsor után a tanulók különböző ügyességi játékokon próbálhatták ki magukat, majd az est egy vidám, közös táncos mulatsággal zárult. Köszönjük minden résztvevőnek és szervezőnek ezt a fantasztikus délutánt!

Digitális témahét

A héten zajló Digitális témahét programjaihoz kapcsolódóan a mai napon Pocsai Zsuzsanna tanárnő és Gál Benedek 6.b osztályos tanulónk izgalmas robotika bemutatót tartottak iskolánk diákjainak. A tablettel irányítható, illetve a beprogramozható robotok teljesen elvarázsolták a kicsiket s nagyokat egyaránt.

Matematika verseny

2025. március 12-én lezajlott iskolánkban a Matematika verseny, ezen a héten pedig az eredményeket is megtudhatták a gyerekek. Szívből gratulálunk minden résztvevőnek, a 2024-2025-ös tanév legügyesebb matekos diákjai pedig a következők lettek:
3-4. osztály
1. Salánki Péter
2. Fejes Erik
3. Bene László
5-6. osztály
1. Mándi Mihály
2. megosztva: Vasas György és Gulyás Bors
3. Balogh Zádor
7-8. osztály
1. Tóth Patrik
2. Vadász Melani
3. Szabó Szilveszter

Látássérüléssel kapcsolatos érzékenyítés

A tegnapi napon a 6. ès 7. osztályos tanulóinkkal folytatódott a látássèrülèssel kapcsolatos èrzèkenyítès. A gyerekek felelevenítettèk az előző èvben megszerzett tudásukat, ès új ismeretekre is szert tettek: kipróbálták, hogy milyen èrzès csukott szemmel tárgyat felismerni, valamint megismerkedtek a látássèrültek által használt írásformával, a Braille írással. A foglalkozás vègèn vendègünk, Baranyai György fogyatèkosságügyi tanácsadó minden gyerek számára elkèszített egy nèvjegykártyát, amit a tanulók hazavittek emlèkbe. Termèszetesen most sem maradtak a gyerekek kutya nèlkül, ismèt ellátogatott hozzánk a Hajdúsági Vakvezető ès Segítőkutya Kèpzèsèrt Alapítványtól Alex kutya és vele jött gazdája, Kónya Judit is .

Csokonai Fórumban

2025. március 17-én a negyedik évfolyamosok a Lázár Ervin Program keretén belül, Arany János: Toldi című művéből készült zenés ifjúsági darabot tekinthették meg a Csokonai Színház művészeinek előadásában. A Csokonai Fórum teltházas előadásán debreceni és vidéki iskolák tanulói jelentek meg. A gyerekek egy érdekes, modern, formabontó műsornak lehettek részesei. A színészek mindent elkövettek a közönség szórakoztatása érdekében. Remek énekhangjukkal, hangszeres és tánctudásukkal gazdagított hangulatos előadással ajándékoztak meg bennünket.

Március 15. ünnepség

"Készülj hazám, ez ünnepélyre, Készülj, és örvend, oh boldog haza!" Petőfi Sándor költőnk felhívásának eleget téve - készültünk. De legfőképpen 5.A és 5.B osztályos tanulóink készültek, akik csodás emlékműsorukkal méltó módon idézték fel 1848.március 15-e eseményeit: verssel, dallal, tánccal és dramatizálással hozva hozzánk közelebb az ünnepet.

Debreceni Hajdú Táncegyüttes

A mai napon a Debreceni Hajdú Táncegyüttes volt az intézmény vendége, akik Ligetinè Csendom Erika vezetésével táncokat mutattak be. Megismertették a gyerekeket a népi ruházattal és a pásztorok életével, sőt! A gyerekek fel is próbálhatták a pásztorok viseletét. A fantasztikus hangulatú délutánt közös tánc zárta.

Érzékenyítő programsorozat

2025. március 5-én kezdetèt vette èrzèkenyítő programsorozatunk: 3. ès 4. osztályos tanulóink látássèrülèssel kapcsolatos interaktív szemlèletformáló programon vettek rèszt. Vendègünk voltak a Református Vakmisszió valamint a DMJV Család ès Gyermekjólèti Központjának fogyatèkosságügyi tanácsadói. A gyerekek kipróbálhatták milyen fehèr bottal közlekedni, csukott szemmel tárgyakat felismerni, ès találkozhattak egy vakvezető kutyával is. A jó hangulatú foglalkozáson a tanulók számot adtak tudásukról, ügyesen válaszolva az előadók által feltett kèrdèsekre. Jövő hèten folytatjuk a programot újabb osztályokkal!️

Házi kommunikációs verseny

2025.március 5-én megrendezett házi kommunikációs versenyünk eredményhirdetéséhez.
Íme a helyezettek:
Alsó tagozat – szövegértés:
1. Turró Noémi 4.a
2. Mester Marcell 3.a
3. Bodó Rajmond 4.a
Felső tagozat – szövegértés:
1. Vasas György 6.a
2. Csuka Lilla 5.a
Felső tagozat – szájról olvasás:
1. Vadász Melani 7.a
2. Ónodi Róbert 7.a
3. Szabó Szilveszter 8.a
Dicséret illeti a versenyzőket a szorgalmas, kitartó felkészülésért. Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük odaadó munkájukat!
A májusi országos kommunikációs versenyen alsó tagozatos tanulóink képviselik iskolánkat.

Hallássérültek Röplabda Diákolimpia

2025. március 1-én Budapesten rendezték meg a Hallássérültek Röplabda Diákolimpiai Döntőjét, amin iskolánk csapata is pályára lépett. Roppant izgalmas és színvonalas mérkőzéseket játszottak az ország minden tájáról érkező hallássérült csapatok. A mieink példamutató hozzáálással és akarással, a döntőben legyőzve Eger csapatát, elhódították az arany éremmel együtt járó kupát. Külön öröm, hogy Szabó Szilvesztert választották meg a torna legjobb játékosának! Büszkék vagyunk sportolóinkra, akik felkészülve méltón képviselték iskolánkat. Szívből gratulálunk!
A csapat tagjai: Hankisz Jázmin, Balogh Krisztina Veronika, Szabó Szilveszter, Katona Márk , Horváth Szabolcs, Balogh Norbert, Vasas György és Tisza Bence. Felkészítők: Pálfalvi Ferenc és Farkas Péter. Kísérő: Végváriné Varga Izabella

Lázár Ervin Program

A Lázár Ervin Program keretében 8. évfolyamos tanulóink 2025. február 21-én Budapestre látogattak a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol a Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel című eladást tekinthették meg. Artisták, légtornászok, kötéltáncosok kápráztatták el a közönséget emberfeletti erejükkel, hajlékonyságukkal, merészségükkel és látványos öltözetükkel. A majd két órás előadást az élőzene még élvezetesebbé tette. A csoport ellátogatott a Hősök terére, és megtekintette a Vajdahunyad várat is. Élményekkel telve és boldogan érkeztek vissza Debrecenbe.

Farsang

Február 6-án délután színes jelmezeinkkel és fergeteges produkcióinkkal elűztük a telet. Fantasztikusan éreztük magunkat, nagyon jól szórakoztunk. A farsangi tombolahúzás főnyereménye egy finom torta volt.
"Csinos jelmezt vegyetek, mulassunk ma gyerekek! Hogyha velünk együtt járod, csuda vidám lesz a bálod." A farsangi hét lezárásaként óvodánkban álarckészítéssel, vidám versenyfeladatokkkal, maskarás felvonulással és tombolával búcsúztattuk el a telet. A hangulat pompás volt, a gyerekek pedig egytől-egyig felhőtlenül szórakoztak.

Zsinorlabda

2025. február 25-én tegnapi napon iskolánk zsinórlabda csapata a Bárczi Gusztáv EGYMI-ben játszott visszavágó mérkőzést. Változatos és izgalmas meccseket láthattak az oldalvonalnál szurkolók. A találkozó végén ezúttal a Bárczi csapata ünnepelhetett. Gratulálunk a győzteseknek és köszönjük a vendéglátást!

Parasport Napja

2025. február 21-én - a Parasport Napján -, a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskolában vendégeskedtünk. A barátságos hangulatú délelőtt során a középiskolás diákok megismerkedhettek iskolánkkal és tanulóink mindennapi életével és mi is betekintést nyehettünk vendéglátóink iskolájába. A találkozó végén egy kedves "ajándékot" is kaptunk: a fodrásznak tanuló fiatalok felajánlották, hogy szívesen meglepik diákjainkat egy hajnyírással, mi pedig sportolni várjuk őket sok szeretettel! Köszönjük a vendéglátást!

Múzeumpedagógiai foglalkozás

2025. február 20-án iskolánk legkisebbjei, az előkészítő első osztályos gyermekek, múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a Déri Múzeumban. A csodálatos hangulatú délutánon megismerkedtek a régi pásztorok életmódjával és még igazi subába is bújhattak.

DVSC Labdarugó Akadémia

Ezen a héten az U16-os csapatunk vett részt a Különleges Akadémia foglalkozásán.

Shinkyokushin

Különleges vendégek jártak dojónkban.Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatának felkérésére tartottunk karate edzést hallássérült gyerekek részére. A “Fogyatékkal élők integrálása a társadalomba mindennapi sporttevékenységek révén…” projekt keretén belül láttuk vendégül a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményének diákjait. Rendkívül befogadó, ügyes és fegyelmezett csoportnak tartottunk tréninget, akik a Shinkyokushin több szegmensét kipróbálhatták. Programunkat megtisztelte jelenlétével:dr. Barcsa Lajos alpolgármester úr, Kollár László; a Mozgó Cívisért Közhasznú Egyesület elnöke, Petrovits-Kiss Boglárka kollégiumvezető. Köszönöm Senpai Sólyom Anna, Tarr Bence és Némethy Balázs közreműködését. Shogun Sportegyesület - Debrecen

Irodalmi vetélkedő

2025. február 12-én sor került iskolánkban az Irodalmi Vetélkedőre. A rendezvény a szeptemberben induló, 3 fordulós Irodalmi Verseny lezáró alkalma volt, amin idén 8 csapat versengett egymással. A rendkívül izgalmas délután során Jókai Mór, Zelk Zoltán és Heltai Gáspár munkásságát vették górcső alá az ifjak, és fantasztikuan ügyesen adtak számot tudásukról. Bár a verseny nagyon szoros volt, végül a 3. helyen a 4.B Csacska macska csapata remekelt, a 2. helyet a 8.A "Okostojások" csapata vitte el, míg az első helyen a 6.A "Vagány Tesó" csapata végzett. Szívből gratulálunk Mindenkinek! Nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy ilyen ügyesen helytálltatok. Várunk Benneteket jövőre is, hajrá az irodalomért!

Barátságos pingpong

Barátságos tanár-diák pingpong délutánt tartottunk nemrégiben iskolánkban. A remek hangulatú rendezvényen 11 pedagógus és négy napközis csoport mérkőzött meg egymással, közel 40 fő. A nagy sikerre való tekintettel márciusban folytatódik a program: jön a Pingpong Maraton!

Leukémiás Gyermekekért

2025. február 11-én (a Betegek Világnapján) a Leukémiás Gyermekek Alapítványának szervezésében a Gyermekhematológiai-onkológiai részlegen kezelt gyermekek, szülők, orvosok és nővérek, valamint óvodások és kisgyermekek, lila lufikat és hozzájuk erősített jókívánságokat küldtek az Égiek felé. A mi ovisaink is ott voltak és egy-egy lila lufi kíséretében röpítették fel az egészségért és gyógyulásért megfogalmazott jókívánságaikat.

Házi kommunikációs verseny

2025. febriár 5-én, szerdán rendeztük meg iskolánk hallássérült tanulói számára a házi kommunikációs versenyt. A versenyző gyermekek nagy gondossággal, odafigyeléssel oldották meg a feladatokat. Dicséret illeti őket! Izgalommal várják az eredményhirdetést, melyre hamarosan sor kerül.

Asztalitenisz Diákolimoia

2025. február 5-én szerdán, iskolánk asztalitenisz csapata részt vett a Hajdú-Bihar Vármegyei Asztalitenisz Diákolimpián. A megmérettetésre a Bárczi Gusztáv EGYMI-ben került sor. Sportolóink nagyon szép eredménnyel végeztek: Szabó Szilveszter 2. helyezés Balogh Norbert 2. helyezés Horváth Szabolcs 3. helyezés Bár Katona Márk és Vasas György tanulóink ezúttal nem lettek dobogósok, derekas helytállásuk példaértékű. Szívből gratulálunk mindenkinek és további sok sikert kívánunk versenyzőinknek!

Zsinorlabda

Február 3-án, hétfőn iskolánk zsinórlabda csapatával játszott felkészülési meccset a Bárczi Gusztáv EGYMI csapata. A vendégek jól játszottak, a mérkőzést az alsó tagozatos gyerekek szurkolásukkal tették izgalmasabbá! A játékot végül a mi csapatunk nyerte. Köszönjük a vendégeknek a sportolással, barátságos hangulatban eltőltött időt. Reméljük, hamarosan mi is eljuthatunk hozzájuk! A meghívót már megkaptuk.

Óvodai karácsony

Intézményünk óvodai egységében fantasztikus karácsonyi hetet tartottunk.
Volt zenés előadás és karácsonyfadíszítés, hópelyhek tánca - közös mozgás, mese dramatizálás, mézeskalács díszítés és karácsonyi ajándék készítés is.
Így a legkisebbek minden nap részt vehettek valamilyen különleges programban, meghitt módon hangolódva a közelgő ünnepre.

Humanitas Alapítvány

2024 decemberében a Humanítás Szociális Alapítvány 500.000 Ft értékben adományozott fejlesztő, és szabadidős játékeszközöket, intézményünk óvodásai számára. Nagyon szépen köszönjük a felajánlást!

Karácsonyi ünnepség

December 19-én került sor csodálatos és meghitt karácsonyi ünnepségünkre.
Az óvoda nagycsoportosai csengettyű szóval nyitották meg a műsort, majd Chopin Keringő és karácsonyi dalcsokor válogatását hallhattuk Derecskei Zsolt klarinét-előadásában.
Ezután Oláh István, a Debreceni- Nagytemplomi Református Egyházközösség elnök lelkipásztora és Szász Anna beosztott lelkész köszöntötte a résztvevőket, majd a Valcer Tánciskola versenytáncosai: Várhalmi Borbála és Várhalmi Barnabás keringője következett.
A délután fényét emelte az iskola hallássérült tanulói előadásában „A kis Hótündér” című próza és a színjátszó és ének szakkörös gyermekek Betlehemi játéka.
Az ünnepi műsor zárásaként a kollégium hallássérült tanulóinak keringőjét csodálhattuk meg.
Ezután került sor az ajándékok átadására. Az ajándékgyűjtés aCivilek a Fiatalokért Egyesületkezdeményezésére jött létre, mely eseményhez csatlakozott a Vitézi Rend Hajdú-Bihar vármegyei törzskapitánysága és a Siketek és Nagyothallók Hajdú-Bihar Vármegyei Egyesülete.
A karácsonyi gála meglepetéseit a Gondoskodni Kegyeskedjék Alapítvány nevében Csóka Pálma adta át a boldog gyermekeknek.
Köszönjük mindenkinek aki hozzájárult rendezvényünkhöz, ezzel varázsolva felejthetetlenné idén karácsonyi ünnepségünket.

Vendégek

December 16-án egy nagyon megható élményben volt részük kollégista diákjainknak.
A Baross Kollégium tanulói tettek látogatást náluk, akik saját kezdeményezésre meglepetés gyűjtést szerveztek iskolánk kollégista tanulói részére.
A jó hangulatú ajándékozáson mindenki jól érezte magát. Hálásan köszönjük az önzetlen és nagylelkű meglepéteseket és a vidám pillanatokat!

Csodakutya

Csodás karácsonyi hangulatot varázsolva, gyönyörű háttérrel vártak bennünket ma a gyerekek. Fotózáson vettünk részt Füge terápiás kutyával, nagyon jól éreztük magunkat és csodálatos képek készültek, a családok legnagyobb örömére.
Külön köszönet a pedagógusoknak, akik nem csak karácsonykor tesznek ki magukért, hanem egész évben odaadóan segítik a gyermekek fejlődését és a terápiás páros munkáját. Mert csodák igenis léteznek!

Szépíró verseny eredménye

Kihirdetésre került a Szépíró Verseny eredménye. Nagy örömünkre idén is sok gyermek megmérettette magát a gyöngybetűk kanyarításának próbáján. Eredmények:
2. osztályos korcsoport: 1. Nyíri János 2. Király Marcell 3. Hüse Levente
3-4. osztályos korcsoport: 1. Varga Evelin 2. Bakó Botond 3. Salánki Péter
5-6. osztályos korcsoport: 1. Balogh Krisztina 2. Csuka Lilla 3. Lakatos Beáta
7-8. osztályos korcsoport: 1. Gellért Zoltán 2. Baranyai Virág 3. Vadász Melani
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek!

Mikulás Kupa

Immár harmadik alkalommal rendezte meg a Mikulás Kupa című rendezvényét a DVSC Különleges Akadémiája csütörtökön. A megmérettetésen tanulóink nagy számban képviseltették magukat és fantasztikus labdarúgásukról is tanúbizonyságot tettek. Legnagyobb örömünkre a fiatalabb tanulóink második helyen, az idősebb diákjaink pedig első helyen végeztek. Mindenkinek óriási élmény volt a tornán való részvétel. Szívből gratulálunk minden versenyzőnek!

Hangversenyen

Az ünnepekre hangolódva iskolánk 4.b osztályos gyermekei és az ének-zene szakkörös tanulók részt vettek a "Táncoló délelőtt a Kodály Filharmonikusokkal" című ifjúsági hangversenyen, melyen szép zenei élményekkel gazdagodhattak.

Mikulás

"Tűzpiros subája, Fehér hó szakálla, Szakálla fehér hó, Várja őt száz lurkó." Idén is ellátogatott hozzánk a Mikulás, s vele tartottak kedves manói és krampuszai is. Iskolánk óvodás és iskolás gyermekei egyaránt izgatottan várták a fehér szakállas Télapó megérkezését, és verssel, dallal, táncos produkcióval ajándékozták meg őt.

Lázár Ervin program

A 3.a és 3.b osztály tanulói a Lázár Ervin Program keretében egy vidám, szórakoztató délutánt töltöttek a VOKE Egyetértési Művelődési Központban. A Mandala Dalszínház előadásában A Négyszögletű Kerek Erdő című színdarabot nézték meg.

Nemzetközi Diák Nap

November 28.-án különleges programokkal ünnepeltük meg a Nemzetközi Diák Napot iskolánkban. Az esemény célja az volt, hogy a diákok aktívan részt vehessenek az iskolai közösségi életben és megmutathassák tehetségüket, kreativitásukat. A délután egy színes és vidám “Őszi Ki Mit Tud” programmal kezdődött, ahol tanulóink bemutathatták, miben jeleskednek. Az előadások között láthattunk bűvésztrükköket, táncos produkciókat, énekes fellépéseket, és volt, aki az iskolánkat ábrázoló rajzait mutatta be. A változatos és színvonalas bemutatók nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem megmutatták diákjaink sokoldalúságát és tehetségét. A programot a felső tagozatos diákok számára rendezett mozi délután zárta, amelynek helyszíne az iskola tornatereme volt. A közös filmnézés alkalmat adott a kikapcsolódásra és s közösség erősítésére. Köszönjük minden résztvevőnek, hogy részesei voltak ennek a napnak, és gratulálunk mindenkinek, aki bemutatta tudását a Ki Mit Tud keretében!

Szépíró verseny

November 27-én megrendezésre került iskolánkban a Szépíró Verseny házi fordulója. A megmérettetésen második osztálytól nyolcadik osztályig vettek részt a diákok és mindenki tudása legjavát adva igyekezett bebizonyítani: intézményünkben ő ír a legszebben. A verseny eredményhirdetéséig még egy kicsit várni kell, addig is nézegessük a betűket gondosan kanyarító nebulók fotóit.

Vendégség

November 21-én egy különleges érzékenyítő programnak lehettünk házigazdái. Vendégül láttuk a konyári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjait, akiknél tavaly mi járhattunk egy hasonló program keretében. A vendégek lehetőséget kaptak arra, hogy jobban megismerjék intézményünket és annak különböző részeit: betekintést nyertek kollégiumunk életébe, ellátogattak a Beszédvárba, és részt vettek egy izgalmas jelnyelvi bemutatón is, amely során közelebb kerülhettek a siketek anyanyelvéhez.Ezt követően a csoport két részre oszlott. Az egyik csoport egy izgalmas kiütő bajnokságon vehetett részt, ahol a fő cél nem a versengés, hanem a közös játék és az együtt töltött idő élvezete volt. A diákok lelkesedéssel és vidámsággal vetették bele magukat a játékba, ahol a sport szeretete és a csapatszellem került előtérbe. A csoport másik fele egy kreatív kézműves foglalkozáson vett részt, ahol közösen készítettek színes, ötletes plakátokat. Ezek a plakátok a nap során szerzett élményeket és a program üzenetét tükrözték: az elfogadást, az együttműködést és a sokszínűség szépségét. A gyerekek fantáziája és lelkes hozzáállása lenyűgöző eredményeket hozott.

Öregdiák találkozó

29. Öreg diáktalálkozó: “egy nap az emlékek jegyében" Iskolánk idén 29. alkalommal rendezte meg az Öregdiák találkozót.
Az esemény során egykori diákjaink és kollégáink számára nyílt arra lehetőség,hogy ismét végigsétáljanak a régi, ismerős folyosókon, bepillantsanak egykori osztálytermeikbe, és találkozzanak régi tanáraikkal, diáktársukkal, tanítványaikkal. Az idén is volt szerencsénk olyan egykori kollégákkal találkozni, akiknek munkája és elkötelezettsége meghatározó élményként él bennük. Az ünnepi program iskolánk főigazgatójának ünnepi köszöntőjével indult, majd beszélgetések, közös nosztalgiázások, valamint régi fotók és emléktárgyak megtekintése színesítette a programot, melyek visszahozták az iskolai évek legkedvesebb pillanatait.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy együtt ünnepelhettük ezt a különleges alkalmat! Az öregdiák találkozók nemcsak az emlékek felelevenítéséről szólnak, hanem arról a közösségről is, amely az évek múlásával is összeköti iskolánk minden volt és jelenlegi tagját.

Márton Nap

Márton napi mulatságunk keretében Szent Márton életét és a Márton-naphoz kapcsolódó hagyományokat bemutató rövid videót tekintettünk meg.
A vetítést követően csoportonként totót töltöttünk ki, majd lámpás felvonulás vette kezdetét az udvaron, és Szent Márton kenyerét is megosztottuk egymással. A rövid uzsonnaszünet végén, a fantasztikus program méltó lezárásaként Márton napi tombolán izgultunk.

Lázár Ervin program

A Lázár Ervin Program keretében ötödikes diákjaink a Csokonai Fórumba látogattak el és a Toldi című előadáson felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Újabb örömhír: ovisaink idén is csodát alkottak tökfaragás terén, mellyel a harmadik helyet szerezték meg a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány tökfaragó versenyén. Szívből gratulálunk!

Reménység Kupa

Iskolánk ötödik osztályos diákja, Sipos Noel Kevin a hétvégén megrendezésre kerülő Reménység Kupa kyokushin karate versenyen első helyezett lett, így ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Szívből gratulálunk Noelnek a fantasztikus sportteljesítményhez!

Mozdulj Debrecen!

Harmadik és negyedik osztályos tanulóink a mai napon a Mozdulj, Debrecen! mozgalom Kidobó Versenyén jártak. A debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában megrendezett viadalon összesen 5 fordulóban bizonyították ügyességüket és derekasan helytálltak, sőt még Széles Diánával, Debrecen alpolgármesterével is szelfiztek egyet. Gratulálunk a versenyzőknek!

Óvodai egészséghét

Óvodánkban Egészséghetet tartottunk. Ennek keretén belül legkisebbjeink egészséges ételeket kóstoltak, megtornáztatták lábukat, gyümölcssalátát készítettek az előkészítő osztály tanulóival közösen is), a Teddy maci kórház segítségével kipróbálhatták milyen az orvoslás, és még zenés tornán és kincskereső játékon is részt vettek. Az egészségtudatosságra nevelés kiemelten fontos számunkra és a foglalkozások mindig hatalmas élményt jelentekek a gyerekekenek, így alig várjuk a jövő évi Egészséghetet is!

SINOSZ

November 6-án iskolánk 6., 7. és 8. osztályos, hallássérült tanulói meglátogatták a SINOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetét. Szuper programokkal vártak minket, nagyon élveztük az ott töltött időt. Várjuk a következő találkozást!

Suliválasztó SuliFórum

8.osztályos tanulóink a Suliválasztó SuliFórumon vettek részt. A pályaválasztási kiállításon a debreceni gimnáziumok
és a DSzC középiskolái mutatkoztak be, diákjaink pedig a továbbtanulást illetően sok hasznos információval gazdagodtak .

1956

„Mindannyian emlékezetünkben őrizzük a magyar népnek a szabadságáért, de egyben a mi szabadságunkért is hozott áldozatát. A remény sosem hal meg, ha a szabadság szenvedélye fűti; azé a szabadságé, amely a Francia Köztársaság jelmondatának első helyén szerepel, és amelyről tudom, hogy oly drága a magyar nemzet szívének.” Jacques Chirac (2006) A mai napon 7.A és 7.B osztályos tanulóink csodálatos megemlékezésével idéztük fel 1956. október 23-a eseményeit.

Állatvédelmi Témahét

Az Állatvédelmi Témahét keretén belül tanulóink plakátversenyen vettek részt, és szebbnél szebb alkotásokat készítettek.

Lázár Ervin program

Ebben a tanévben is elindult a Lázár Ervin Program. Először iskolánk első és második évfolyamos diákjai vettek részt rajta.
A Vojtina Bábszínház előadását, A halhatatlanság csizmája című darabot nézték meg. A gyerekek most sem csalódtak, önfeledten élvezték az előadás minden pillanatát.

Iskolánk Születésnapja

"Bandukol az őszi nap s megáll minden fánál. Bandukol és elidőz minden iskolánál."
Kányádi Sándor verséhez hasonlóan, a mi iskolánknál is megállt ma egy pillanatra az őszi Nap, s lemosolygott tanulóinkra, akik azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek iskolánk 121. születésnapjáról. Ennek keretén belül megtörtént a másodikos gyermekek diákpolgárokká avatása, az iskola előtti emléktábla megkoszorúzása, és az immár hagyománnyá vált faültetés. Az idei ünnepség különleges vendégei a Szent József Általános Iskola negyedik osztályos diákjai voltak, akik egy csodálatos dallal kedveskedtek tanulóinknak.

7. WIZZ AIR RUN

2024. október 6-án rendezték meg a 7. Wizz Air Run elnevezésű rendezvényt, melyen iskolánk tanulói és nevelői közül is többen részt vettek. A futást is, és a kapcsolódó rendezvényeket is nagyon élveztük! A gyerekek nagyon ügyesen megküzdöttek az 1- és 2,5 km-es távval. Jövőre is megyünk, még többen!

Szüreti mulatság

A zuhogó esővel tarkított szomorkás időjárás sem tántoríthatta el a mai napon tanulóinkat, hogy egy igazán remek hangulatú szüreti mulatságon vegyenek részt. Míg délelőtt szüreti büfében falatoztak, délután belekóstolhattak a tengeri morzsolás rejtelmeibe. Részt vettek régen használt tárgyakból rendezett tárlatvezetésen, és különböző játékos ügyességi feladatokban is megmérettettek. A rendezvény végén még egy kis közös mozgásra is futotta az erőből: autentikus táncházban ropták a táncot.

Hello Szakma

7. és 8. osztályos tanulóink idén is részt vettek a "Hello szakma- Út a jövőbe" elnevezésű pályaválasztási kiállításon, ahol sok hasznos információval gazdagodhattak.

Aradi vértanúk

Október 3-án az aradi vértanúkra emlékeztünk, és tanulóink egy része a Honvédtemetőbe látogatott.
Megérkezésünk után, az idegenvezető hölgy ismertette a temető történetét. Majd a diákpolgármester és helyettese koszorút helyezett el a "Sebzett oroszlán" szobránál, mely az 1849. augusztus 2-i debreceni csatának állít emléket. A sírkert bejárása közben az osztályok sikeresen töltötték ki a kapott feladatlapot. Szerencsénkre a megemlékezés ideje alatt az időjárás kegyes volt hozzánk. A hely hangulata elősegítette a múlt eseményeinek megértését.

Pályaorientációs Nap

Október 4-én Pályaorientációs Napot tartottunk iskolánkban. Míg a legkisebbek különböző foglalkozásokkal ismerkedtek, plakátot készítettek és színeztek, addig a nagyobbak látogatást tettek egy látványpékségben, a Tűzoltóságon, a Volán telephelyén és a Schaffler Debrecen Kft-nél. Bízunk benne, hogy a tartalmas programnak köszönhetően gazdagodtak ismereteik, tágult világképük.

Állatvédelem

Hiszünk az állatvédelem-pedagógiában!
A jövő állatbarátai a mai osztálytermekben nőnek fel. Az állatvédelem-pedagógia a gyermekek számára a természettel és az állatokkal való kapcsolat mélyítését jelenti. Általuk megtanulhatjuk a fenntartható és empatikus életmód alapjait, melyekre a jövőnk épülhet.

Kutyaterápiás foglalkozás

A mai napon megtörtént iskolánkban az egész tanéven végigvonuló kutyeterápiás foglalkozás első alkalma, a Csodakutya Alapítvány jóvoltából. Míg tanulóink megtapasztalták az állatasszisztált terápiás foglalkozás csodálatos pillanatait, észrevétlenül fejlődött értelmi és érzelmi inteligenciájuk valamint együttműködő képességük.

Zene Napja

A Zene Napján Gina néni csodás énekét és Bereczki Csaba gitár muzsikáját hallgathattuk, majd Heni és Enikő néni, valamint a színjátszó szakkörös gyermekek vezetésével, közösen táncra is perdülhettünk. Köszönjük az élményeket a közreműködőknek!

Magyar Diáksport Napja

A Magyar Diáksport Napján közösen tornáztunk, iskola körül futottunk, fociztunk, az emeleten sorversenyeztünk, kötelet húztunk, amerikai fociztunk, röplabdáztunk, ping pongoztunk, egyszóval: mozogtunk!

Siketek Világnapja

Szeptember 25- én a Siketek Világnapjának alkalmából "Hallássérültek napja"-t tartottunk egykori diákjaink társaságában.
A gyönyörű napsütésben jelnyelvi előadás, beszélgetés, focizás, különböző ügyességi játékok és egy nagyon tartalmas, vidám délután jutott osztályrészül az ovisoktól kezdve a legnagyobbakig.

Állatvédelem

Az Állatvedelem gyerekeknek című projekt keretében, a TaraVet Állatorvosi rendelőben jártak ovisaink, illetve a 2.b és 4.a osztályos gyerekek. Amellett, hogy kutyákat, cicákat simogattak, megismerkedhettek az állatorvoslás tudományával, és minden kérdésükre választ kaphattak.Köszönjük a lehetőséget a TaraVet-nek és Remete Violka kapcsolattartónak!

Büszkeségünk

Alig telt el pár hét a tanév kezdete óta, máris nagy öröm ért bennünket: a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége) iskolánk nyolcadik osztályos tanulóját - Szabó Szilvesztert és felkészítő tanáraikat - Farkas Pétert és Pálfalvi Ferencet kiemelkedő teljesítményéért elismerésben részesítette. Szeretettel gratulálunk Szilveszternek és a felkészítő pedagógusoknak!

Tanévnyitó Ünnepség

"De addig érezd jól magad, míg a tanév gyorsan elszalad!" Megnyitottuk a 2024-2025-ös tanévet.

Vándortábor

Pannonhalma-Szigetköz bringás vándortábor 2024. augusztus 05 – 11. Bringás vándoraink második csoportja Győrben kezdte a kerekezést. A kerékpárok, sisakok, pólók, kulacsok átvétele után egy 20 km-es bemelegítő kört tettek. Az útvonal változatos tájakon vezetett. Jártak Pannonhalmán, kilátókból gyönyörködhettek a vidékben. Dunaszigeten a Mosoni-Dunán kenuztak, pancsoltak, este tüzet raktak, kuktáskodtak, főztek. A hét során 250 kilométernyi utat tettek meg kerékpárral. Sokat sütiztek, fagyiztak. Hallgatták a hallépcsőknél felduzzadt folyó vizének zúgását. Küzdöttek a kavicsos, máshol homokos, zúzott köves felülettel, emelkedőkkel. Élvezték a lejtőn gurulásokat, a finom vacsikat, a jó társaságot. Sok sok ilyen csodálatos élményt még nekik!

Vándorvakáció

2024. július 26. és augusztus 1. között újra biciklire pattantak lelkes tanulóink és a rengeteg élménynek köszönhetően 1 hét vándorvakáció hipp-hopp elröppent. Ez alatt a tartalmas hét nap alatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében bringáztak, a Cserehát dimbes-dombos tájain és sok-sok természeti szépségben gyönyörködhettek. Jártak a Szádelői-völgyben, az Esztramos-hegy lábánál, csobbantak és kenuztak a Rakacai víztározó hűsítő vizében, többször keresztezte útjuk a Bódva patakot. Traktoroztak, tehenet fejtek, s a hét nap alatt kb. 220 km-t tekertek. Emelkedők minden napra jutottak. A 170 – 610 méteres emelkedőkben a legjobb az volt, hogy lejtő követte. 🙂 A küzdelmes, izgalmas, vidám napok feltöltötték őket, ha lehet máris visszamennének s folytatnák a tekerést....

Erzsébet tábor

A tegnapi napon repülő rajtot vett iskolánk első napközis Erzsébet-tábora. Volt itt minden, amire egy gyerek vágyhat: homokvárépítő verseny, játékhegyek, kézműves foglalkozás, hinta, pihenés a gyékényen. És a legjobb az egészben: még van 4 legalább ilyen szuper napunk! Az első napközis Erzsébet-táborunk sajnos befejeződött. Még az időjárás is elszontyolodott délutánra. De délelőtt szerencsére volt egy szuper sorversenyünk és újra elfoglaltuk a homokozót. Elkészült az aszfaltra egy új akadálypálya is. Az eső ideje alatt rajzoltunk, társasoztunk, végül pedig elköszöntünk egymástól.
A napközis Erzsébet-tábor második napja is izgalmakkal és élményekkel volt tele. Volt itt Nagytemplom, Füvészkert, Déri tér, fagyi, pecázás, hinta, felsorolni is sok. És holnap folytatjuk, vár minket az Aquaticum!Táborunk utolsó előtti napján Sáránd községet látogattuk meg. Utaztunk helyközi buszon, simogattunk csacsit, nyuszit, kecskét és lovat. Szuper játszótéren is jártunk, ahol hatalmasat játszottunk és egy jót piknikeztünk. Tóth Andrea táborvezető gondolataival búcsúzunk: "Nagyon köszönöm minden gyerek részvételét, reméljük, jól éreztétek magatokat! A kollégáknak pedig csak annyit, hogy jövőre, ugyanitt!"